Az elmúlt közel két évtizedben, amikor állásjelentkezőkkel interjúztam, azt tapasztaltam (és vezetőként is rendre ezzel szembesültem), hogy egy főnökkel kapcsolatban az az egyik legfontosabb elvárás, hogy rendszeresen adjon visszajelzést a beosztottjainak.
Elvárjuk, de nem adjuk
Ha egy igény spontán módon mindig elsők között merül fel, az nem csak azt jelzi, hogy az emberek számára valóban nagyon fontos, hanem azt is, hogy ez az igényük gyakran kielégítetlen marad. És bizony, a tapasztalat azt mutatja, hogy még azok is, akik beosztottként elvárják a rendszeres visszajelzést, később vezetői pozícióban erre már nem annyira figyelnek oda. Ha egy cégnek, szervezetnek van valamilyen teljesítményértékelési rendszere, az persze valamilyen szinten betöltheti ezt a szerepet, de az ad hoc jellegű, egy-egy konkrét projekthez, feladathoz, történéshez kötődő – akár informális – vezetői visszajelzést ez sem képes pótolni.
Az emberek többsége természetesen elsősorban pozitív visszaigazolásra, dicséretre, vállveregetésre vágyik – de még így is inkább választanának egy olyan főnököt, aki az elismerés és a dicséret mellett kritizál és büntet is, mint egy olyat, akitől semmiféle visszajelzést nem kapnak. (És persze vannak, akik valóban igénylik is a negatív kritikát, mert ebben tanulási, fejlődési lehetőséget látnak.)
Visszajelzést kérni gyengeség?
De ha ennyire fontos a visszajelzés, és ennyire gyakori, hogy nem kapjuk meg, akkor vajon miért nem kérjük? Sokan érzik úgy, hogy ezzel csak azt üzennék, nincs meg a kellő önbizalmuk, nem elég magabiztosak, és nem bíznak a saját képességeikben, teljesítményükben, ez pedig a gyengeség jele. Pedig szó sincs arról, hogy csak az önbizalomhiányos embereknek lenne szükségük visszajelzésre. Az önbizalmat ugyanis nem elég felépíteni, hanem folyamatos megerősítést, karbantartást igényel – aminek az egyik legjobb eszköze az, ha sikereinkről külső visszaigazolást kapunk. Ez persze érkezhet ügyféltől vagy kollégától is, de mégis az a legjobb, ha az elismerést saját vezetőnktől kapjuk meg.
Úgyhogy vezetőként mindenképp tartsd szem előtt, hogy beosztottjaid elégedettségének egyik fontos összetevője a rendszeres visszajelzés, aminek hiánya hosszú távon frusztrációhoz és nagyobb munkahelyi stresszhez vezet – ez pedig egyenes út a kiégés (és/vagy a kilépés) felé.
—————————————-
Ha a munkahelyeden nem kapsz elég visszajelzést, és úgy érzed, ez negatívan hat az önbizalmadra és a motivációdra, néhány coaching ülés alatt kezelhetjük ezt a problémát.
Ha vezetőként nem erősséged a visszajelzés, a coaching ebben is tud segíteni.
Tedd meg az első lépést, vedd fel velem a kapcsolatot!
Hajlamosak vagyunk időhiányra hivatkozni akkor is, amikor valójában más van a háttérben, és sokszor magunkat is becsapjuk ezzel. Olvasd el a bejegyzésem ebben a témában.