A közös munkáról

Hogyan dolgozunk majd együtt?

Az első lépések

Az első ülést mindig egy 25-30 perces ingyenes online konzultáció előzi meg, amelynek célja, hogy megismerjem, milyen ügyben fordulsz hozzám, milyen elvárásaid vannak a coachinggal kapcsolatban, és kiderüljön, valóban én vagyok-e az az ember, aki segíteni tud Neked. Megbeszéljük, hogyan zajlik majd a coaching folyamat, és egyeztetjük az első ülés időpontját is.
Az ingyenes konzultációra a honlapomon található online űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni (ez esetben felhívlak majd, hogy időpontot egyeztessünk), de kereshetsz telefonon is az elérhetőségeim között feltüntetett telefonszámon.

Egy ülés díja: 14.500 Ft

Hogy néz ki a folyamat?

A coaching folyamat lényege valamilyen pozitív változás előidézése, a kijelölt cél elérése, aminek alapja a jelenlegi élethelyzet, illetve az aktuális probléma minél mélyebb megértése. Az első ülést ezért ennek átbeszélésével kezdjük, de általában már itt is kijelölünk valamilyen célt, amit a következő ülések alkalmával alakítunk, finomítunk és konkrét cselekvési tervbe fordítunk.
Hacsak nem valamilyen extrém sürgős ügyről van szó, a heti egy találkozást javaslom, az ülések száma pedig a konkrét probléma jellegétől és komplexitásától függ, de jellemzően 4-8 alkalomra van szükség. A rendszeres ülések befejezése után néhány hónappal általában sort kerítünk egy újabb találkozásra, amikor értékeljük az elmúlt időszak történéseit, eredményeit.
Mivel a különböző coaching-technikák jobban működnek a valós fizikai térben, ezért a személyes találkozást preferálom, de földrajzi távolság, időhiány vagy akár a vírushelyzet miatt természetesen arra is van lehetőség, hogy az üléseket valamelyik online platformon (Teams, Skype) tartsuk meg.
Egy hagyományos coaching ülés hossza nálam 60 perc, díja 14.500 forint. Ha elkötelezed magad 4 alkalomra, ez a kedvezményes csomag 49.000 forintba kerül.

Egy ülés díja: 14.500 Ft

Mire számíthatsz egy coaching-ülésen?

A coaching egy beszélgetős műfaj, a coach legfőbb eszköze a kérdezés. Emögött azonban nem puszta kíváncsiság van, hanem az a szándék, hogy a kérdéseimmel gondolkozásra sarkalljalak, hogy kimozdítsalak a megszokott sémákból, hogy más szemüvegen keresztül nézz rá a helyzetre – mert ez kell ahhoz, hogy rátalálj arra megoldásra, amit a sajátodnak érzel, amiért lelkesedni és tenni is tudsz majd.
Az üléseken szituációs gyakorlatokkal is fogsz találkozni, de gyakran használok teszteket, coaching kártyákat, bábokkal történő rendszerállítást is. Bizonyos esetekben pedig speciális technikákat is bevetek a minél jobb eredmény érdekében (például aromaterápiát és hangtál masszázst stresszkezeléshez).

Hallottál már a villámcoachingról?

Ha nincs időd és lehetőséged hosszabb coaching folyamatra, egyetlen 50 perces üléssel is közelebb kerülhetsz a megoldáshoz.

Bővebb információhoz kattints ide!

Elérhetőségek

Telefonszám

(20)-977-4202

Email

kurucz.imre.coach@gmail.com

Cím

1119 Budapest XI., Andor utca 11/b

Töltsd ki az űrlapot, és visszahívlak