Theodore Rooseveltnek tulajdonítják azt a mondást, miszerint „az összehasonlítás az öröm gyilkosa”.
Valahogy a vérünkben van, hogy mindig másokhoz hasonlítjuk magunkat, márpedig többségünk az ilyen összevetésekből általában saját magát hozza ki vesztesként. Míg ugyanis erősségeinket hajlamosak vagyunk alábecsülni (vagy akár észre sem venni), gyengeségeinknek túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk. És nagyon könnyű belebotlani olyan emberbe, aki valamiben jobb nálunk.
Az összehasonlítás természetesen fontos. De sokkal inkább előrevisz az, ha nem másokat, hanem saját igényeinket, vágyainkat vagy korábbi teljesítményünket állítjuk magunk elé mérceként. Mondani persze ezt is sokkal könnyebb, mint megvalósítani, különösen akkor, amikor a közösségi oldalakon nap mint nap számtalan boldog ember, csodálatos élet és fantasztikus teljesítmény jön velünk szembe.
Pedig az elvonatkoztatás bölcsessége is megvan bennünk, amint ezt Mérő László egyik története is mutatja. A dombról lefutva mindkét gyermeke hatalmasat esett, miközben azonban a kislány megrázta magát, és újra elindult felfelé, a kisfiú csak keservesen sírt. És amikor apja szájából elhangzott, hogy „ne sírj, látod, a húgod sem sír már”, ő kimondta a nagy igazságot: „az egy másik gyerek”.
A Te életedben mennyire jellemző, hogy a viszonyítási pont egy másik ember?
(Fun Fact: Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök kedvenc regénye a Szent Péter esernyője volt Mikszáth Kálmántól. Ráadásul amikor 1910-ben Magyarországra látogatott, találkozást kezdeményezett, és hosszan beszélgetett is a „nagy palóccal”.)
———————